3. fejezet: Az új város

Szombat reggel van. Egy új élet kezdete. Ma költözünk, és még én is. Kényszerből, mert szüleim így akarták. Most már van okom nem szeretni őket.

- Anya, legalább azt elmondhatnátok, hogy hova költözünk!- ezt már az autóban kérdeztem, mikor elindultunk.

- Egy nagyon szép helyre, Neah Bay az Olympic félszigeten. Nagyon szép kis város. Tele van zöld növényekkel. Tetszeni fog.

Elővettem a laptopot és beírtam: Neah Bay. Lakosság száma 865, ami most már 868 fő. Igen, KIS város. Én nem vagyok annyira biztos, mint anya, hogy tetszeni fog. Tovább olvastam. Éghajlata: hideg, esős. Nem fog tetszeni. Észak-Amerika másik oldalán van. Szörnyű hosszú út lesz, ha végig autóval megyünk.

- Végig autóval fogunk elmenni?

- Nem, dehogy is. Természetesen repülővel. - Még jobb. Nem akarok repülővel menni. Még sosem repültem, de elég filmet láttam, hogy tudjam, bármikor le tud zuhanni. De még mindig jobb mintha kettő napig itt kellene ülni az autóban. Miután odaértünk a reptérre és felszálltunk elkezdődött egy hosszú és unalmas út.

  Tíz óra utazás után megérkeztünk Sekuiba. Onnan kellet átautózni Neah Bayba, az út innen csak kettő óra volt. A szüleimmel ez többnek tűnt. Szeretek utazni csak nem mindegy a társaság.

  Egyből a házunk felé tartottunk, amikor észrevettem, hogy a „várost” gyönyörű erdő veszi körül. Sose gondoltam, hogy még valaha is tetszeni fog egy ilyen kicsi, élettelen város, de mégis.
- Anya, apa tetszik ez a hely!- hirtelen kicsúszott a számon, és mindannyian meglepődtünk.

- Örülünk ennek, kicsim. – Anya boldogan mondta, abban reménykedve, hogy hátha jobb lesz a kapcsolatunk. Most mondom, hogy nem lesz! Nem mondtam neki, hadd reménykedjenek. A házunk kívülről kicsinek tűnt, de belül nagy és tágas. A bútorok már be voltak pakolva, a szüleim már voltak itt párszor. Az én szobámat át kell rendeznem. Csak az ágyneműt kellett elővennem és már aludtam is.

  Alig aludtam. Reggel már hat órakor felkeltem. Elkezdtem átpakolni a szobámat, nem volt kedvem lemenni a szüleimhez, már ha itthon vannak. A szobámnak két ablaka van, az egyik az utcára néz, a másik a szomszédos, üres telekre. Az ágyat az ablakhoz tettem, ahhoz, amelyik az utcára néz ki. Az íróasztalt a másik ablakhoz. A szekrényemet az ágy és a fal közé toltam. A képeket az ajtó melletti falra tettem. És így tökéletes- gondoltam, de tudtam, hogy nem így van. Hiányzott New York, a zsúfoltsága, a mindene… Mire végeztem nyolc óra lett. Úgy döntöttem felöltözöm és lemegyek.

  Mikor lementem egy üzenetet találtam. „ Elmentünk elintézni az ebédlőt, és apádnak az állást. Puszil Anya és Apa.”  Jellemző. Miért lennének itthon, mikor el is mehetnek okkal? De legalább az iskolát nem intézik el. Holnap hétfő. Suliba kéne mennem, de én nem akarok. Új emberekkel kell megismerkednem, és nem vagyok, az az ismerkedős ember. Megreggeliztem, és kimentem azt udvarra. Nem volt ott semmi. Három nagy fa és egy bokor. Volt még egy ösvény a fák között, amit követni kezdtem.

  Az erdőbe vezetett. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyek-e be, de mit veszíthettek? Gyönyörű volt. Minden zöld, és mindenhol apró állatkák mozogtak. Hallani lehetett, ahogy elszaladnak az őzek a lépteim zajára, a madarakat, ahogy elrepültek felettem. Ahogy mentem tovább egy ösvényen egy rétre értem. Csodálatos zöld volt a fű, tele virágokkal. Középen volt egy nagyobb kő, már majdnem szikla. Úgy döntöttem, hogy felülök rá.

Nem tudom mennyit ülhettem ott, de arra lettem figyelmes, hogy valaki jött.   Nem tudtam mit csináljak, így elkezdtem visszafutni az ösvényen. Amikor hangosabbak lettek a léptek zajai megálltam, és elbújtam egy fa mögé. Béna ötlet volt. Ki nem talált volna meg egy fa mögött? Hallottam, hogy elhalkulnak a lépések, így visszafutottam a házunkhoz. Apa, és anya már visszaértek, így ki kellett találnom, hogy miért voltam az erdőbe.

Mikor beértem a konyhába ők már a papírokat rendezgették. Három kupac volt. Az egyik igen kicsi volt, amíg a másik kettő kicsit nagyobb.

- Sziasztok! Mit csináltok?- kérdeztem hátha valami információhoz jutok.

- Papírokat rendezzük. A legkisebb a tiéd. - Az enyém? Minek nekem papírok, hacsak nem… Ne!

- Beírattunk a középiskolába. – jelentette ki anya.

- Hát ez remek. De…- Mielőtt befejezhettem volna a mondatott belevágott.

- Holnap ezeket be kell adnod az irodában. Még reggel. – felém nyújtotta a rakás papíromat.

- Oké.

Fent a szobámban átnéztem a papírokat. Az eddig iskolai eredményeim voltak benne. Szóval holnap reggel megyek iskolába. Mi a Falcon utcában laktunk, az iskola pedig a Deer utcában van. Nincs is messze.

- Lisa! –kiabált apa- Átjönnek a szomszédok üdvözölni minket gyere le.

- Mindjárt!- De jó. Még ma ismerkedek… Tudtam, hogy előbb utóbb sor kerül rá, de nem azt, hogy ma.

---

Oldal: Sana írása. 3. Fejezet
Amatőr Írok Honlapja! - © 2008 - 2024 - amatorirok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat