9. Fejezet

   Visszatérve a Way házhoz, rögtön a szobánkba siettem. Nem voltam kíváncsi senkire. Még volt annyi erőm, hogy áthúzzam a pizsamámat, de az ágyig már alig bírtam elvánszorogni. Olyan volt, mintha az összes erőm elszállt volna. A lábaim elgyengültek és nem tudták megtartani a testem, a kezeimmel erőtlenül próbáltam megkapaszkodni az ágy szélében, de nem sikerült, így a bútor mellé rogytam. A szemeim égtek és fájtak. Akaratom ellenére pár könnycseppnek sikerült előbukkannia, majd győzelemittasan legördültek az arcomon és hangosan landoltak a padlón.

Erőt vettem magamon és felmásztam az ágyra. „Miért nem mehet semmi simán? Miért kell mindig valakinek elrontani a dolgokat?! Olyan boldog voltam, hogy itt lehet, erre mit- jobban mondva kit ad a sors; Emma Lewis-t... Ráadásként holnap vele fogunk ebédelni... Lehetne még ennél is rosszabb a helyzet?" Amire a gondolataim végéhez értem, már jóformán elaludtam, de a torkom elkezdett kaparni ezért elindultam a konyha felé, hogy igyak egy pohár vizet.

Elég későre járhatott az idő, mert Cherry már ott feküdt mellettem, amikor elindultam lefelé (észre sem vettem, hogy bejött a szobába...). Az egész házban sötétség uralkodott, csak Az emelet egyik résnyire nyitott ajtója mögül szűrődött ki egy kis fény. Nem igazán akartam vele foglalkozni, mert végül is nem tartozik rám, hogy mi folyik odabent, de meghallottam Mikey hangját...

   - Gee neked egyáltalán még jelent neked valamit ez a dal?! - A hangja annyira feszült volt, hogy szinte éreztem, ahogy kiáramlik a résnyire nyitott ajtón, az a bizonyos zsibogás ami lassan beleköltözik a testembe és átjárta azt. Közelebb léptem az ajtóhoz.

 - „For all the dirty looks
The photographs your boyfriend took
Remember when you broke your foot from jumping out the second floor" - Idézett az I'm not okay-ból. -Emlékszel még, hogy ki miatt írtad ezt a számot?

- Igen... - suttogta Gerard.

- És arra is emlékszel, hogy ami után kiderültek ezek a „dolgok" Emmáról, akkor mit csináltál? - Mikey hangja egyre dühösebben csengett, de hallani lehetett bene aggodalmat is hallani. - Mer én tisztán emlékszem, hogy a sárgaföldig ittad magad és Frankie meg én rángattunk haza... - Elcsendesedett. - Nem akarlak még egyszer annyira szárnyaszegettnek látni... Kérlek, gondold végig amit tenni akarsz....

  - Mike, attól, hogy holnap együtt ebédelünk, az nem azt jelenti, hogy rögtön el is veszem feleségül. - Halkan felnevetett. -  Amúgy is; úgy gondolom, hogy tudod, hogy milyen vagyok; meg akarok neki bocsátani... A francba is ez az egész 9 éve történt, biztos sokat voltozott azóta. - Ezt nem értem... Mi történt 9 éve? És hogy kapcsolódik ehhez az I'm not okay?

- Persze, hogy ismerlek! De hidd el nekem, hogy ezt az egészet azért mondom, mert szeretlek és aggódom miattad... Szerintem Emma Lewis csak Emma Lewis; Ugyan akkor szemétláda, mint anno csak jól tetteti... De te tudod, hogy mi jó neked. Én max megint összeszedlek valamelyik kocsmából. - Emma Lewis, szemétláda, kocsma, ittas állapot... E-ez azt jelenti, hogy...?!

- És visszatérve az I'm not okay-hoz; attól, hogyha esetleg sikerül megbocsájtanom Emmának, az nem azt jelenti, hogy értelmét veszti ez a szám. Jó, mondjuk, már tényleg nem lesz az igazi, de akkor ott lesz mindig, hogy emlékeztessen, mit is tett Emma... - Ha most, jól értem akkor komolyan a 'not okay' ihletőjével fogunk holnap találkozni. Gee hogy' lehet ennyire naiv?! Ez a nőci nem érdemli meg, hogy megbocsájtsanak neki! Bár az is lehet, hogy csak azért mondok ilyeneket, mert féltékeny vagyok... Féltékeny lennék?

Nem akartam tovább hallgatózni, ezért inkább visszalopakodtam a szobába és lefeküdtem Cherry mellé. „Ez nekem túl sok! Miért kellet nekem ezt meghallanom?! Jobban mondva, miért kellett nekem egyáltalán hallgatózni?!! Nem fogok tudni, holnap ( vagy ma)  gyűlölködés nélkül annak a nőnek a szemébe nézni..." Magamban mérgelődtem a saját hülyeségemen, majd elaludtam.

Gyengéden rázogatták, nem inkább simogatták a hátam.

-         Hel, ideje felkelni. - Édesen csengett Gerard hangja. Lassan kinyitottam a szemem, de rögtön be is csuktam, mert egy gyönyörű, méregzöld szempár pont az enyémbe bámult. - Ébredj fel. Hallod?

-         Nem igazán. Nem alhatnék még egy icipicit?

-         De, ha nem akarsz velünk jönni a parkba meg a játszótérre. - Levette a kezét a hátamról és elindult az ajtó felé. - Pedig meg akartam mutatni azt a hintát, amin mindig én hintáztam gyerekkoromban.

-         Jól van már! Mindjárt felkelek. - Kimásztam az ágyból és kitessékeltem a szobából Gee-t, hogy felbírjak öltözni.

Kinéztem az ablakon; a nap verőfényesen sütött, egy felhő sem volt az égen, a madarak csivitelve repkedtek. Az egész annyira utópisztikusnak tűnt. Majd, amikor magamhoz tértem gyorsam elkezdtem kutatni a bőröndömben. Hosszas gondolkodás után felhúztam egy fekete rakott szoknyát és egy fehér rövid ujját, amin egy béka volt, fölé pedig nagy betűkkel ezt volt írva: Kisses for me! Lementem a konyhába, ahol a többiek már harci díszben vártak, hogy végre elindulhassunk.

-         Jó reggelt! - Köszöntem.

-         Jó reggelt Helena! - Mondta Donna néni, aki épp' berobogott a konyhába. - Kérsz valamit reggelire?

-         Nem köszönöm. - Gee Mikey-ra, utána a faliórára nézett.

-         Mi lenne, ha elindulnánk? Mert 10:00 is elmúlott. - Érdeklődve nézett körbe.

-         Tőlem igen. - Mondtam egyhangúan. Cherry válasz-ként felpattant a székről, amin eddig ült.

-         Akkor, induljunk. - Jelentette ki Mike.

Az utcára érve ismét feltűnt az utópisztikus környezet, de gyorsan visszarángattam magam a valóságba. Nem akartam a teljesen magamba szívni a vidéki levegőt és a barátságos kisváros hangulatát.

A parkban szinte minden fánál megálltunk, mert a fiúk az összeshez tudtak valamilyen történetet. Majd a játszótéren megismerhettem azt a szerencsés hintát, amely annak idején Gee-t hintáztatta. A régmúlt felidézésének érdekében a hinták rögtön használatba lettek véve. Biztos viccesen néztünk ki, ahogy ott szenvedtünk. Egy jó háromnegyed órát biztos eltöltöttünk a játszótéren.

Már indultunk is volna tovább amikor meghallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

-         Sziasztok! - Jött felénk integetve Emma. - De jó, hogy összefutottunk, így legalább megtudjuk beszélni, hogy pontosan, hol is ebédeljünk. - Amikor elhaladt mellettem, egy másodpercre teljesen összefonódott a tekintetünk. A kék szeme szinte lyukat égettek a lelkembe. - Mit szólnátok, ha abban a kis vendéglőben ennénk, ahol régen, még a gimi alatt voltak azok a kis összeröffenések a focimeccsek után?

-         Nekem megfelel. - Mosolygott barátságosan Gee aztán kérdőn nézett ránk. Mike bólintott egyet, mi pedig Cherry-vel utánoztuk a mozdulatot, mivel nem igazán tudtuk, hogy miről van szó.

Emma és Gerard előrementek, mi (többiek) picikét lemaradtunk és onnan hallgattuk a beszélgetést.

-         Hé, Mikey! - Suttogott Cherry. - Ennek a csajnak mi köze van Gerardhoz?

-         Hát... tulajdonképpen ő ihlette az 'Not okay-t'. - Cherry lába a földbegyökerezett és a szája tátva maradt.  

-         UGYE MOST CSAK VICCELSZ! - Kérdezte még mindig suttogva, bár már alig tudta türtőztetni magát. Ezt Mike is észrevette ezért fenyegető szemekkel nézet kedves barátnőmre.

-         Majd máskor megbeszéljük.

Vendéglőhöz vezető út alatt nem beszéltünk többet. Mondjuk, amikor odaértünk, akkor sem hagyta el 10 szónál több a számat. Viszont Emma és Gee folyamatosan beszélt.

-         Nem változott semmit a vendéglő, igaz? Pont ugyan olyan lepukkant és piszkos, mint régen... - Kacagott Emma.

-         Hát... Khm... Tudod én nem igazán jártam ide... Ez a focisták és a pompon-lányok törzshelye volt... - Látszott Gerardon, hogy zavarban van, ami elég ritkán esik meg.

-         És, mi van a bandával? - Terelte a szót. - Ismerlek ám titeket! Sőt! Még szeretem is a zenétek!

-         Ááá, hagyjuk. Mi megvagyunk. Inkább mesélj magadról! Mi történt veled a gimi után? Hol tanultál tovább?

-         Nem mentem fősulira, mert úgy volt, hogy miután leérettségiztünk Rob elvesz feleségül és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Csak sajna Rob nem kapta meg a football ösztöndíjat, így mindketten elkezdtünk dolgozni; én kisegítő lettem az általános iskolában anya jóvoltából, Rob pedig eladónak állt az egyik boltban...

-         És utána mi történt?

-         Szétváltak az útjaink. És sajnos azóta sem találtam egy értelmes srácot sem. - Jelentőség teljesen nézett Gerardra.

-         É-értem.

„Nem! Kérlek istenem csak ezt ne!" Kétségbe esetten kutattam a szememmel valami kapaszkodó után. Végül jó erősen belekapaszkodtam Mikey tekintetébe és a „kérlek, mennyünk innen most azonnal, mert különben most azonnal elbőgöm magam" nézéssel kiabáltam némán a segítségéért. Hál' Istennek megértette, hogy mit akarok és rögtön akcióba lendült.

-         Srácok, nem lenne nagy gond, ha lelépnék a lányokkal? Ti jól megvagytok kettesben is.

-         Persze. - Mondta közömbösen Gee. - Nem gond, hogy nem megyek veletek.

-         Dehogy. - Mike felállt a helyéről és elindult az ajtó felé. Cherry és én szorosan a nyomában voltunk. - Sziasztok! - Szólt vissza az ajtóból.

-         Sziasztok! - Köszönt Cherry is. Én addigra már szinte azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok. Fuldokoltam a tömegtől, csak az ajtó és az azon túli utca lebegett a szemem előtt célként. De kiérve sem nyugodhattam meg teljesen, mert Mike rögtön elkezdett kérdésekkel támadni.

-         Mi volt a baj Hel?

-         Se-se -semmi. - Lihegtem dadogva, el-elcsukló hangon. - Csak még nem vettem Gee-nek szülinapi ajándékot, és meg szerettelek volna kérni, hogy segíts keresni neki valamit.

-         De ez most, hogy jutott eszedbe?

-         Nem tudom, de igyekezni kéne, mert holnap lesz a nagy nap.

-         Jó. Akkor induljunk el a park felé. Ismerek egy jó helyet, ahol biztos találunk valamit.

Átsétáltunk a parkon. Jobban mondva én csak át kullogtam. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy mi is történik. De talán felfogni fel tudtam, csak érteni nem akartam. A könnyeim is elkezdtek velem hadakozni, viszont én erősebbnek tűntem egy rövid ideig. De aztán mégis ők győztek.

A könnyem hullott, mint a záporeső, amit Cherry és Mike is észrevett.

    - Hel, mi a baj? - Karolt át Mike, mert látta, hogy már alig tartom magam. - Történt valami? - Nem válaszoltam, ezért Cherry-re nézet, aki persze mindent sejtett, de ő sem igazán akart válaszolni. - Kérlek mondjatok már valamit!

    - Ge-gerald... E-emma... É-én nem... nem akahrom... - Zokogtam a vállának támaszkodva. Érdekes módon (sajnálatomra) megértette, hogy mi a bajom.

   - Ezt ne itt beszéljük meg. - Finoman, de határozottan elkezdett húzni maga után, egészen a házukig. Majd ott, halkan kinyitotta az ajtót és felrángatott a lépcsőn a szobájába. Cherry leszegett fejjel jött utánunk.

Mike leültetett az ágyra és letelepedett velem szembe.

-         Helena, - megfogta a kezeimet bíztatásként és a szemembe nézet - emlékszel a baleseted napjára - „Elegem van a hazugságokból!"

-         I-ihgen... - szipogtam és vettem egy nagy levegőt, amit bent tartottam.

-         És van valami köze a mostani állapotodhoz? - Bólintottam.

-         Helena... szerelmes vagy Gee-be? - Az eddig visszatartott lélegzet kiszakadt belőlem a sírással együtt.

-         Ha én ezt tudtam volna... - Nem láttam, de érzékeltem, hogy Cherry Kérdőn mered Mikeyra, de nem igazán mert megszólalni, mert fél, hogy ő is elkezd sírni. Kettőnk közül mindig is ő volt az erősebb... - Ha tudtam volna, hogy szereted, nem hagytam volna, hogy ma találkozzon ezzel a szeméttel. - az arcomat két keze közé fogta és maga felé fordította - Helena, Gerard is szeret téged, csak még magának sem akarja bevallani! Meg persze fél a következményektől is... - a szívem beleszakadt ezekbe a szavakba - Megígérem neked, hogy mindenben segíteni fogok, hogy ti együtt lehessetek! - Csak mondta és mondta, de én a felét sem fogtam fel a dolgoknak... Egy szó vízhangzott a fejemben: SZERET...

        

Oldal: Venom írása. Helena, 9. Fejezet (Fan Fiction)
Amatőr Írok Honlapja! - © 2008 - 2025 - amatorirok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat