1.Történet: Míg a szíve dobog

 

   Két fiatal, egy fiú és egy lány ült egy kis ház teraszán felállított hintaszéken. Egyikük sem több 23-nál.

A Fiú sötét tincsei az arcába lógtak, így eltakarták szürkéskék szemeit. A lány hullámos, gesztenyebarna haja copfba volt fogva, szemeit pedig, ha valaki sötétben látta, az életére esküdött volna, hogy két smaragdkövet lát.

   Gyerekkoruk óta ismerték egymást. Épp emlékeket idéztek fel. A lány szemeire most könnyfátyol húzódott, de ezt a fiú nem vette észre.

-         Emlékszel még, hogy mennyi mindent tanított nekünk Nellie nagyi? - Kérdezte a fiú lehajtott fejjel.

-         Igen emlékszem. - „Talán túl sokat is tanított." Gondolta a lány. - Te nagyon szereted őt, igaz Eric?

-         Hát persze! Amikor apám meghalt, anyám még többet dolgozott, hogy fel tudjon nevelni. Már akkor is nagyon sokat vigyázott rám Nillie nagyi, és amikor anya is... - Itt kicsit elhallgatott és a lányra nézet. - Érted Charlie, igaz? - A lány csak bólintott. - Amikor elárvultam ő vett magához és ő nevelt fel, ezért természetes, hogy nagyon szeretem. De, hát rád is sokat vigyázott, nem? Hisz gyerekként annyit játszottunk együtt. - Erre Charlotte nem mondott semmit csak felnézett az égre.

-         Sötétedik, ideje bemenni.

-         Rendben.

Felálltak és bementek a házba. Csendesen megvacsoráztak, rövid ideig nézték a TV-t és végül mindketten elmentek aludni a maguk szobájába. Eric gyorsan elaludt, de Charlie csak forgolódott, folyamatosan az a 8 ével ezelőtti beszélgetés jutott eszébe, amikor megtudta Nellie nagyitól Eric titkát. Azt a titkot, amiről maga a fiú sem tudott. Újra és újra végiggondolta azt a 8 évvel ezelőtt történteket, egyszerűen nem hagyták nyugodni az emlékei.  

„Egy Szombat délután át mentem Eric-ékhez játszani, de ő éppen aludt ezért arra gondoltam, hogy amíg fel nem ébred segítek Nellie néninek egy kicsit a házimunkában. Odamentem hát hozzá a konyhába és megkérdeztem, hogy segíthetek-e neki mosogatni. Azt mondta igen, így neki is álltam. De egyszer csak rám nézett és komoly hangon azt mondta:

-         Charlotte, te már nagylány vagy. Kérhetek tőled valamit? - Akkor még nem sejtettem semmit, így hát mosolyogva bólintottam egyet.

-         Rendben, de inkább üljünk le az asztalhoz és úgy beszéljük meg. - Mondta és elindult az asztal felé velem. Meleg, kicsit ráncos kezét a vállamra rakta és csak akkor engedett el, amikor leültünk.

-         Mit szeretne kérni Nellie néni? - Akkor még annyira naiv voltam, hogy mindenkiben csak a jót láttam. Igaz, Nellie néniben nem volt semmi gonosz, de az, amit aznap elárult nekem, az egész életemre kihatott.

-         Gondolom, már te is észrevetted, hogy Eric nem teljesen átlagos fiú. - Kezdte komoly, de barátságos hangon. - A sápadt bőre, - ami még a legerősebb napsugarak hatására sem lesz barnább - a természetellenesen hideg érintése, és talán a legfélelmetesebb a vére. Gondolom, már láttad megsérülni, ezért érdekel, hogy te milyennek látod a vérét?

-         Hát nem is tudom... Borzasztóan vörösnek, szinte feketének... De engem ezek a dolgok nem zavarnak Nellie néni. - Ő erre csak elmosolyodott és megsimogatta a fejem.

-         Charlie... azt szeretném tőled kérni, hogy vigyáz Eric-re, de mielőtt felelőtlenül bármit is mondanál, el kell árulnom neked egy titkot, de meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek, még Ericnek sem... Tehát, megígéred, hogy amit én ma elmondok neked, azt örökre titokban tartod?

-         Igen. - 8 évvel ezelőtt megígértem valamit, amiről fogalmam sem volt... Nem bántam meg, de ha akkor egy kicsit is gondolkodtam volna, lehet, hogy most sokkal könnyebb lenne az életem, de ha akkor nem ígérem meg, biztos, hogy elvesztettem volna őt... Ericet...

-         Eric - nem is tudom, hogy mondjam el - Eric egy félvér vámpír. - Elhittem, amit mondott, nem tudom, hogy miért, de hittem neki. - És kérlek, segíts nekem vigyázni rá, segíts nekem, hogy ne változzon át soha, hogy soha ne haljon meg a teste a lelke nélkül! - Ezt akkor még nem értettem, de utána elmagyarázta.

-         Nem tudom, hogy tudnék segíteni, hisz még csak gyerek vagyok...

-         Nem, te több vagy, mint egy egyszerű kisgyerek. Te egy okos és tehetséges lány vagy. Ezért kérlek, segíts nekem.

-         Rendben... Mi lesz a dolgom?

-         Egyenlőre nem túl sok minden, de amint idősebbek lesztek a te feladatod lesz, hogy megakadályozd az átalakulását...

-         De egyáltalán, hogy lehetséges ez? Hogy lehet félig vámpír, hisz ők halhatatlanok és Eric szülei pedig... már nem élnek... Meg a vámpírok vért isznak ö pedig... És nincsenek is nagy szemfogai... És a napon sem ég el. - Mintha kifogásokat kerestem volna. De erre Nellie néni csak mosolygott.

-         Eric apukája telivér vámpír volt, de meghalt egy szerencsétlen baleset közepette... Édesanyja pedig ember volt... Ezért félig ember, félig vámpír. - Éreztem a hangján a fájdalmat, amikor ezt mesélte, de utána már kicsit jobb hangulatban fojtatta a beszélgetést. - A nappal pedig igen érdekes a helyzet, mivel nem kell elhinni minden butaságot, amit a TV-ben hallasz. A vámpírok, igaz, hogy nem bírják az erős napfényt, de nem égnek el miatta, de ez persze attól is függ, hogy milyen erősek a napsugarak, mert lehet, hogy nem égnek hamuvá, viszont súlyos sérüléseket szenvedhetnek el tőle. A szemfogai pedig azért nem nagyok, mert csak félvér vámoír. És nem igaz, hogy halhatatlanok... Ha karót döfnek egy vámpír szívébe akkor rögtön szörnyethal... De Ericnél más a helyzet, ő csak félig az, ezért halandó,kivéve, ha átalakul. És ezt az átalakulást kell neked megakadályozni.

-         Hogyan? És egyáltalán honnan fogom észrevenni, hogy át akar alakulni?

-         Ilyenkor gyengül a pulzusa, ami akár egy heves veszekedés eredménye is lehet. Amikor ez történik, akkor az eszébe kell juttatni, hogy ember.

-         Hogyan?

-         Akár egy kézfogás is elég... De még van időnk arra, hogy mindenbe beavassalak. - Mondta miközben rámosolygott.

Akkor még nem éreztem az ígéretem súlyát, jóformán fel sem fogtam, de most, 8 év elteltével mindent értek."

Ezen emlékek cikáztak Charlotte agyában és nem hagyták aludni. Ezért felállt és elindult Eric szobája felé, hogy ellenőrizze a pulzusát. Már szinte rutinosan osont be az ajtón, mivel szinte minden este végigcsinálta ezt a tortúrát. Bement a fiú szobájába és leült az ágyra az alvó Eric mellé. Charlie vékony ujjaival félresöpörte a hosszú sötét tincseket barátja jéghideg, hófehér nyakáról és elkezdett keresni egy ütőeret, hogy kitapinthassa a pulzusát. Egy eret, amiben egy vámpír fekete, gonosz vére folyt...

   „Miért kel téged ennyire szeretnem?!" Kérdezte magában miközben megbizonyosodott róla, hogy Eric szíve még igen is dobog, de hirtelen eltávolodott tőle, mert észrevette, hogy ébredezik, tudta, hogyha most megpróbál kiszökni a szobából rosszabbul jár, mintha maradna, így hát már azon törte az eszét, hogy mit hazudhatna barátjának.

-         Te hogyhogy itt vagy? - Kérdezte a fiú csodálkozva.

-         Rosszat álmodtam és muszáj volt valakit látnom... - Mondta. - De már megyek is, te csak aludj tovább... - Charlie megpróbált felállni, de Eric hideg ujjai a csuklója köré fonódtak és így visszarántotta a lányt az ágyra.

-         Meséld el, hogy mit álmodtál! - Ezt inkább parancsként mondta, mint kérésként. És mélyen Charlotte szemébe nézett. - Biztos szörnyű lehetett, ha átjöttél hozzám.

-         Nem szeretném elmondani... - Erre a fiú morcosan nézett a lányra, de komoly harag nem látszott a szemében.

-         Nagyon féltél? - Kérdezte aggodalmas szemekkel. És átölelte Charlotte-ot, érezte, hogy teljes testében remeg. De félreértette a helyzetet, mivel barátja nem a félelemtől, hanem az ő közelségétől reszketett. - Ha gondolod, aludj ma velem. Elférünk ketten is az ágyon.

-         R-rendben. - Dadogta Charlie. És feljebb csúszott az ágyon, majd hanyatt dűlt és becsukta a szemét. És lassan álomba merült. Eric lefeküdt mellé és azon törte az eszét, hogy mit álmodott barátja és végül lassan ő is elaludt.

Másnap reggel Charlotte egyedül ébredt az ágyban. Felült és szememével elkezdte keresni Ericet, de nem találta sehol, míg egyszer csak egy hangos sziszegésre lett figyelmes. A hang a konyha felől jött, ezért felugrott az ágyról és a konyha felé rohant. Ott meglátta barátját, aki éppen jobb mutatóujját szorította, melyből erősen folyt a sötét vér.

-         Mi történt? - Kérdezte a lány ijedten.

-         Csak reggelit akartam csinálni. - Nevetett könnyelműen Eric és eközben vérző ujját a szájába akarta venni, mint ahogyan a kisgyerekek szokták.

-         Ne! - Kiáltott Charlie, mivel tudta, hogy ennek milyen következményei is lehetnek. De most magyarázatott kellett adni barátjának... - Ne vedd a szádba, mert elfertőződik! Várj egy kicsit, majd mindjárt lekezelem! - Mondta, miközben elindult sebfertőtlenítőért és kötszerért. Majd amikor megtalálta visszament és elkezdte, tisztítani, amire Eric ismét felszisszent. De Charlotte nem foglalkozott vele, úgy tett mintha nem is egy szörnyeteg állna előtte. Vagy éppen ezért viselkedett így. Lehet, hogy csak egyszerűen, minél előbb el akarta tüntetni az összes vért.

-         Mostanában annyira feszült vagy...

-         Te pedig annyira felelőtlen. - Szakította félbe Eric Mondatát Charlotte. De a fiút nem igazán zavarta a dolog ezért nyugodtan tovább mondta az elkezdett mondatát.  

-         Szombat van. Nincs kedved elmenni velem valahova ma este?

-         Eltaláltad, nincs.

-         Ugyan már! Ha nagyon berúgnánk akkor is ott van a holnap, hogy kijózanodjunk. Amúgy is már csak két hét van ebből a szemeszterből, az eredményeid kiválóak lettek, az enyémek is jók, szóval legalább azért gyere el, hogy ezt megünnepeljük!

-         Nem, nincs kedvem, de ha annyira akarsz menni, akkor meny egyedül! Amúgy sem szoktam berúgni! - Nem gondolta végig, amit mondott és már meg is akarta változtatni a véleményét, de már késő volt.

-         Jó! El is megyek egyedül! - Mondta a fiú dühösen és megpróbálta kirántani az ujját barátja szorításából, de nem sikerült neki.

-         Nem érdekel, hogy most játszod a sértődöttet, de a sebedet akkor is lekezelem, ha nem tetszi! - És ezzel, gyorsan bekötötte gézzel Eric ujját és beviharzott a saját szobájába. Teljes erejéből bevágta az ajtót. Tudta, hogy neki is el kellene mennie este a barátjával, mert vigyáznia kell rá, de annyira dühös volt, hogy megnyugtatta magát azzal, hogy „Egy alkalmat csak ki bír az a hülye, anélkül, hogy bajba kerülne." Majd átöltözött és bekapcsolta a laptopját.

A nap hátralevő részében nem is beszéltek egymással, még akkor, sem amikor Eric elindult este otthonról szórakozni.

Charlotte egyedül maradt a kicsi házban és egyre csak azon járt az esze, hogy lehet ezzel a kis „haragszom rád" dologgal, 8  év fárasztó munkáját teszi tönkre, ha most valami baj történik a barátjával. Nem is amiatt a 8 év miatt félt, inkább az aggasztotta, hogy elvesztheti azt az embert, akit szeret... Fárasztó és bonyolult életének egyetlen értelmét. Így nem sokkal azután, hogy Eric elment, ő is elindult otthonról sétálni egy közeli parkba. Ki akarta szellőztetni a fejét, nem akart gondolni semmire.

Eközben Eric már egy szórakozóhelyen volt. Nem érezte túl jól magát, a reggeli veszekedés miatt. Ráadásul a férfi WC-ben egy részeg a lába mellé hányt, miközben ő kezet mosott. Úgy érezte, hogy ezek összessége elrontotta az estéjét így elindult haza. A mellék ajtón ment ki, mert a főbejáratnál túl nagy volt a tolongás. A mellék ajtó egy szűk, sikátor-szerű utcára nyílt. A közelben egy lélek sem volt látható. Nem mintha egy emberi szem túl sokat láthatott volna, mert a közelben még lámpa sem volt. De Eric nem volt emberi... Vagy ha igen, akkor csak a lelkének egy nagyon kis része. Bár ő erről mit sem tudott. Félvérségének köszönhetően jobban látott a sötétben, mint egy átlagos ember, így a tájékozódás nem jelentett neki akadályt. Szép lassan elindult arra amerről több hangot hallott, mivel a hangok autóktól származtak.  Ahogy lassan sétált, léptekre lett figyelmes háta mögött, de már nem tudta megnézni, hogy ki is követi, mert egy rendkívül kemény tárggyal tarkón vágta valaki és elvesztette az eszméletét, de azt még érezte, hogy felkapja valami és elindul vele valamerre.

   Amikor magához tért egy nyirkos, gyertyákkal megvilágított pince padlóján feküdt. Egyedül volt, még egy árva egeret sem lehetett látni. Megpróbált felállni, de láncok fonták körbe csuklóit és bokáit. Akárhogy próbálkozott szabadulni, nem bírt.

   Kis idő múlva ajtónyikorgás ütötte meg a fülét. Körbenézett és meglátott 5 fiatalt lefelé vonulni egy keskeny lépcsön, aminek létezése csa ebben a röpke pillanatban tűnt fel neki. Az fiatal megállt Eric előtt. Hosszú, fekete, csuklyás köpenyükkel eltakarták arcukat. Csak az mutatta meg arcát, aki középen állt. Előrelépett egyet, így pont egy gyertya fénysugarába ütközött. A gyertya fénysugarának köszönhetően Eric jobban megbírta nézni ezt a személyt. Fehér, - de még milyen fehér- férfi volt. A szemei, és az arca kétoldalt enyhén be volt esve. Úgy nézett ki, mintha már hetek óta nem evett volna rendesen. Eric csak nézte a férfit, amíg az hírtelen meg nem szólalt.

-         Üdvözöllek! Az én nevem Coy, én vagyok ennek a klánnak a jelenlegi vezére. Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy köreinkben tartózkodsz! - Mondta, miközben mélyen meghajolt Eric előtt. Ő persze nem igazán tudta mire vélni a dolgot, főképp azt nem, hogy milyen klánról van szó. - Azért hoztunk ide, mert azt szeretnénk, hogy te, mint az előző vezérünk fia, át vedd a vezetést a mi kis vámpírhordák felett! - Ezt már végképp nem tudta hova rakni szegény.

-         V-vámpírhorda? A-az e-előző ve-vezér fia? - Kérdezte el-elcsukló hangon.

-         Pontosan. - Válaszolta Coy.

-         De én nem vagyok vámpír! És az apám sem volt az! Mi a fenét akartok ti valójában tőlem?! Ti valamilyen szekta tagjai vagytok és engem akartok bemutatni véráldozatként?! - Fakadt ki Ericből.

-         De vámpír vagy, pont, mint mi. És az apád is az volt. Valószínűleg azért nem emlékszel rá, mert már nagyon régen ittál vért. De ezen könnyen segíthetünk. - Hátrafordult a mögötte álló négy fajtársához. - Hozzátok ide. - Erre azok felmentek a lépcsőn és kis idő múlva visszajöttek még három vámpír társaságában, akik egy fiatal fiút rángattak maguk után láncra verve.

Nem sokkal lehetett idősebb Ericnél. Az a másik három odarángatta a fiút Eric elé, aki addigra már feltérdelt és úgy nézte végig tátott szájjal ezt a kis jelenetet.

-         Tessék! Ezt az embert neked ejtettük foglyul! Igaz, hogy nekünk is szükségünk lenne vérre, de jelen körülmények között neked jobban kell a táplálék. - Ezzel Coy a nyakánál fogva odalökte a fiatalt Eric térdei elé. Eric pedig csak döbbenten nézte a fiút, akinek a karjai és az arca tele volt különféle sebekkel. Coy nem sokat tétovázott, félrebillentette az ember fejét és beleharapott a nyakába, így annak vörös, éltető vére kibuggyant. Ericet elfogta a borzongás, nem tudott mit kezdeni a látvánnyal, de mire észhez térhetett volna, addigra már az ellőtte álló vámpír már rá is nyomta a száját a sebre, amit az előbb ő harapott a szerencsétlen áldozat nyakán. Nem tudott mit csinálni. Hiába tiltakozott, rövid időn belül rá kellet jönnie, hogy nincs esélye Coy-jal szemben. Nem akart inni a vérből, de minden ellenkezés hiába való volt, valahogy mégis sikerült megízlelnie a vörös folyadékot.

Amint lenyelte az első kortyot tűz öntötte el az egész test. A második kortynál pedig, már szinte nem is ellenkezett.  A harmadig után, pedig mohón nyelte a negyediket és az ötödiket. A szem színe hírtelen megváltozott, vörössé vált. A pupillája pedig összeszűkült. Már nem foglalkozott azzal, hogy az a szegény fiú mostanra már alig él, csak akkor kapta el a fejét egy pillanatra, amikor éles fájdalom hasított a felső állkapcsába. A szemfogai hirtelen megnőttek, ezzel jelezve, hogy Eric majdnem teljesen átalakult vámpírrá, de még a legfontosabb tényező, ami emberré teszi még fenn áll... A szíve még gyengén, alig érezhetően, de dobog.

Miután elintézte a fiút. Rávetette magát Coyra, jobbra billentette a fejét és belemélyesztette a fogait vámpírtársa nyakába. Ezalatt a klán többi tagja csak állt és nézte a jelenetet, abban reménykedtek, hogy ez valamiféle bátorságpróba, és ha nem mozdulnak Eric életben hagyja őket. De tévedtek. Miután Coy-jal is végzet. Rátámadt a hordára és akit ért azt harapta. A Horda többi tagja pedig rövid időn belül rá jött arra, hogyha nem menekülnek bármikor meghalhatnak még egyszer, ezért elkezdtek menekülni. Eric Coy-jal együtt három vámpírt ölt meg, de még mindig vérre szomjazott, ezért felment a pince lépcsőjén és kiment a házból, ahol eddig tartózkodott. Az utcára érve pár másodpercnyi gondolkodás után elindult egy park felé újabb áldozatok után.

       Ezalatt az idő alatt Charlotte a parkban odaért a kedvenc fájához, egy 132 éves szellemfenyőhöz. Leült az alatta lévő padra és onnan figyelte a holdsugarak játékát az ágak között. A közelben nem voltak lámpák, de Charlie nem félt a sötétben, hisz egy sötét szörnnyel tölti minden napját.

„- Elkellet volna vele mennem. Mi lesz, ha történik vele valami? Mit mondok akkor Nellie néninek? És mi lesz velem?! Én bele halok, ha elvesztem... Nekem ő jelenti az életet!" Ezen gondolkodott addig, míg a háta mögül zajt hallott és hirtelen valaki elé ugrott, megfogta vállait, és hangos hörgés kíséretében lerántotta a padról. Charlie rögtön rájött, hogy mi történik vele és fel is ismerte Ericet. Ő maga sem tudta, hogy hogyan volt rá képes, de elkapta Eric mind két karját és a földre nyomta. Elkezdte keresni a pulzusát, de nem sikerült kitapintania, mert barátja sem hagyta magát. Kiszabadította az egyik kezét és megragadta Charlotte bal csuklóját, a száj elé húzta és már készült is volna belemélyeszteni agyarait, de félbehagyta a mozdulatsort, mert egy hatalmas pofon csattant az arcán. Nem fájt neki, de igen csak meglepődött.

-         Eric! Nem ismersz meg?! - Kiabálta Charlotte. - Mi történt veled?! - Kérdezte, bár sejtette, hogy barátja valami miatt átalakult vámpírrá.

Eric szinte meg sem hallotta, amit a lány mondott neki. A szemei vörösen izztak a sötét éjszakában. Miközben csak morgott és vicsorgott barátjára, aki a hasán ülve próbálta visszatartani.

  Charlotte még mindig próbálta kitapintani az alatta fekvő vámpír pulzusát, de amikor rájött, hogy nincs esély arra, hogy sikerüljön az ötlete, vett egy nagy levegőt és mélyen Eric szemébe nézett.

-         Szeretlek... - Suttogta alig hallhatóan. - Te vagy az életem... - Elengedte Eric kezeit és megcsókolta a fiút. Tudta, tisztában volt vele, hogy bármikor meghalhat... De nem ez történt. Eric szemei hirtelen kitisztultak és visszanyerték eredeti szürkéskék színüket. A szemfogai is normális méretűek lettek, a pulzusa normalizálódott.

-         Charlie... m-mi történt? - Kérdezte, miközben végignézett magán. - Miért vagyok csurom vér?! - Charlotte nem válaszolt, csak ismét megcsókolta és átölelte a fiút, de kis idő múlva rájött, hogy mégis valamilyen magyarázatot kéne neki adnia.

-         Vámpír... Vámpír vagy... - Mondta lehajtott fejjel. - És én... én később mindent elmagyarázok, de előbb mondanom kell valamit... Te... nekem te... te vagy az életem... Szeretlek! - És ismét mélyen a fiú szemeibe nézett, amire Eric megcsókolta.

-         Én is szeretlek, már egészen kis korom óta. De mit akarsz azzal mondani, hogy vámpír?

-         Azt, hogy te egy félvér vámpír vagy és... - De amikor ezt meghallotta a fiú, már mindenre emlékezett. A pincére, Coyra, a vámpír klánra és arra a fiatal emberre, akit ő...

Eric nem engedte, hogy Charlie befejezze a mondatát. Finoman rátette a mutatóujját a lány szájára, ezzel jelezve, hogy inkább ne folytassa. Még egyszer megcsókolta a Charlotte-ot, utána pedig lassan felállt a földről, úgy, hogy szerelmét az ölébe tartotta.

-         Mennyünk haza. - Mondta Eric miközben magához ölelte Charliet.

-         Rendben...

A két fiatal csendesen távozott a parkból. Nesztelenül suhantak az éjszakában. A fiú a karjában vitte a lányt. Egy félvér vámpír és egy ember...

- The End -

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Venom írása. Vámpírmesék, 1. Történet
Amatőr Írok Honlapja! - © 2008 - 2025 - amatorirok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat