9.Nézz mélyen a szemembe!

 

   A múlt hét elképesztően lassan telt. Kínszenvedésnek éreztem minden reggelt és délutánt. Desiree egész héten nem ment iskolába ráadásul Mikey is megbetegedett. Lehet, hogy gonoszan hangzik, de... de egy kicsit örülök neki, hogy öcsim benyalt valamilyen vírust, mert így én továbbíthattam a házit Desiree-nek, amit Mike Aliciától-tól kapott meg.

  De, azért történt egy kis jó is a múlt héten; Beköszöntött a tavasz. A hőmérséklet rohamosan elkezdett emelkedni. A hét elején még kellet egy vékonyabb kabát, de hétvége felé már azt is felváltotta a pulcsi. A hó is teljesen eltűnt, csak pár tócsa emlékeztette az embereket arra, hogy nemrégen még tél volt. Egyre több madarat lehetett hallani csicseregni, ami érdekes módon az én szívemet is megdobogtatta egy kicsit.

   Ma már megint Hétfő van... Még egy unalmas hét kezdete, de legalább láthatom Desiree-t, bár múlt héten is láttam majdnem minden nap, de az nem volt olyan, mint amikor a buszon mellette ülök, vagy amikor együtt gyalogolunk haza a suliból... Tudom, hogy ez, olyan, mint ha egy megszállott mondta volna, de nem tudok mit csinálni. Tényleg így érzek, amikor nincs velem. De ez természetes a barátoknál, nem? Mert amikor Cory és a többiek voltak távol, akkor is hasonlót éreztem, de az valahogy mégis más érzés volt. De ez biztos azért van, mert srácok... Desiree valamiért másképp hiányzott, mint ők. Pedig ő is csak egy barát. Vagy nem? De akkor miért nehéz és fájdalmas ennek a szónak már a gondolata is? És miért szoktam vele álmodni?

   A házunktól a buszmegállóig tartó sétán ezen gondolkodtam, egészen addig, amíg valaki be nem fogta a szemeim hátulról.

   - Na ki vagyok? - Kérdezte egy hang incselkedve. Rögtön tudtam, hogy Desiree az, de, olyan jól esett ez a kis játék, hogy húzni akartam az időt, pedig általában nem igazán tudok mit reagálni az, ilyen helyzetekben.

   - Hát nem is tudom... - Akaratlanul is elmosolyodtam. - Talán te vagy az Desiree? - Kérdeztem pont ugyan olyan incselkedős hangon, mint ő. Nagy szerencsém, hogy még csak mi voltunk a megállóban, mert elég hülyén nézhettünk ki, így összekapaszkodva...

   - Igen. - És ezzel el is vette a kezeit a szemeimről.

   - Meggyógyultál?

   - Aha - Elém lépve válaszolt.

A távolból hallottam a barátaim hangját és tudtam, hogy most már nincs sok időm arra, hogy nyugodtan beszéljek vele.

   - Odaülhetek melléd a buszon? - Próbáltam minél lényegre törőbb lenni.

   - Igen, ha ez nem zavarja Mikey-t és Cory-t.

   - Nem zavarja őket. - Jelentettem ki magabiztosan.

   - Sziasztok! - Köszönt hangosan Cory. Miközben az egyik karjával a nyakamba akaszkodott és majdnem megfojtott.

   - Szia! - Hangzott Desiree szájából.

   - Cory, van egy kis probléma... - Mondtam gyenge hangon, mivel nem igazán kaptam levegőt.

   - Mi? - Nézett rám értetlenül.

   - Az, hogy alig kapok levegőt!

   -Ja, az! - Elengedte a nyakam. - De, ha nem én szorítom, akkor is fulladozol Desiree miatt. Nem igaz te Mini Romeo? - Mondta, miközben gonosz mosoly ült az arcára és a bal szemöldökét felhúzta. Amikor ezt csinálja meg tudnám fojtani... Mégis ő az egyik legjobb barátom... De hogy miért? Azt én sem tudom. Meg mi az hogy „Mini Romeo"?! Meg kéne nézni, hogy kettő közül ki a magasabb!

   - Ha lehet most erre inkább nem reagálnék te kis...

   - Ne tagadd! Tudjuk, hogy jártok! - Mindenki elkezdett röhögni, kivéve Desiree-t és engem.

   - Ezt ho-honnan veszitek? - Kérdezte enyhén kipirult arccal Desiree.

   - Sok mindenből. - Kezdte mondani Bob. A hangjában érezni lehetett egy kis gúnyt. - Például abból, ahogy egymásra néztek.

   - M-miért? Hogy nézünk egymásra? - Próbáltam határozott leni, de nem igazán sikerült.

Erre már nem igazán kaptam választ, mert jött a busz. Megpróbáltam nem foglalkozni azzal amit Cory mondott, de a buszon ülve nem igazán beszélgettünk Desiree-vel, mind a ketten zenét hallgattunk. Így volt ideje a gondolataimnak efelé kalandoznia.

Mi van, ha tényleg többet érzek iránta, mint barátság... Ha tényleg nem úgy szeretem, mint egy barátot vagy, mint az öcsémet. És, ha az, amit érzek iránta az... az... esetleg... sze-szerelem?

Erre a gondolatra teljesen összezavarodtam. Tényleg így éreznék? Lehet... valószínű... BIZTOS.

Ezek után még jobban zavarba jöttem. Attól féltem, hogy elpirulok, mert éreztem, hogy a vér az arcomba fut. A szemem sarkából ránéztem Desiree-re. Végignéztem rajta amennyire tudtam. Amint a szeméhez értem rögtön tudtam, hogy szinte az első pillanat óta tetszik.

Miért nem vettem ezt eddig észre? És mikor lettem én, ilyen nyálas, hogy, ilyeneken így zavarba jöjjek?

A suliban élőhalott ként viselkedtem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy... hogy nagy valószínűséggel szerelmes vagyok Desiree-be. És még arra, hogy ezt minél előbb meg kell beszélnem valakivel. Erre a célra Ray-t találtam a legalkalmasabbnak. 3. óra testnevelés, egy adandó alkalom, hogy megbeszéljem vele a helyzetet. Hál' Istennek az már a következő tanórát jelenti. Addig csak kibírom valahogy.

Már az öltözőben letámadtam Ray-t:

-       Valami nagyon fontosat szeretnék megbeszélni veled. - Mondtam neki, éppen csak halható hangon.

-       Mit? - Nézett rám gyanakodva.

-       Majd elmondom.

A tesi órákat mindig futással kezdjük. Utána általában talajtornát vagy gimnasztikát végzünk. Ezek után pedig szabadfoglalkozás. Mindenki azt csinál amit akar. Amikor ehhez a részhez érkeztünk megragadtam Ray-t a karjánál fogva és félre rángattam. Már sejtette, hogy azért, mert kezdeni akarom a mondókámat.

   - Na mesélj!

   - Hát... izé... Nem is tudom, hogy mit mondjak.

   - A lényeget!

   - Sze-sze... Lehet, hogy szerelmes vagyok Desiree-be... - Ezt, olyan halkan mondtam, amilyen halkan csak tudtam.

   - Na végre! Már azt hittem, hogy sosem jössz rá!

   - Most nem ez a lényeg, hanem az, hogy mit csináljak? Mármint mit kezdjek ezzel az érzéssel? - Néztem rá, olyan komolyan, amennyire csak tudtam.

   - Mond el neki is.

   - Ez nem ilyen egyszerű! Mi van, ha ő nem így érez irántam?

   - Nem tudhatod meg, ha nem kérdezed meg tőle.

   - És, ha nem kérdezem meg, csak megpróbálom kipuhatolózni?

   - Az hosszabb ideig tart és nehezebb...

   - De biztosabb. - Vágtam a szavába.

   - Te tudod, de én úgy gondolom, hogy szívesen viszonozná az érzéseid.

   - Szeretnék biztosra menni.

Kicsöngettek. Visszahúztam a sulis ruhám és elindultam a fizika terem felé, mivel az volt a következő óra. Egyre csak azon járt az eszem, hogy hogyan tudnék Desiree-vel délután beszélgetni. Talán az lenne a legjobb, ha együtt sétálunk haza. De akkor ki kéne találnom valamit, hogy miért akarok vele hazamenni...

Amíg ezen gondolkodtam, már majdnem odaértem a fizikateremhez.

-       Szia! - Köszönt a hátam mögül Desiree.

-       Sz-szia! - Hogy lehet a hangom ennyire bizonytalan? - Te mit keresel itt?

-       Matekom lesz. - Mondta miközben a matematika teremre mutatott, ami a fizika teremmel szemben van. - Fizikád lesz?

-       Aha... Kérdezhetek valamit? - Motyogtam az orrom alatt.

-       Persze. - Miközben ezt mondta rám villantotta azt az ártatlan mosolyát.

-       Van kedved velem hazamenni?

-       Persze. Hány órád van?

-       5. És neked?

-       Nekem is. Akkor Majd találkozunk a suli kapuban. Rendben?

-       Igen.

Még egy mosolyt villantott rám és azután bement a terembe, mert becsöngettek. Én is bementem és leültem a helyemre.

A fizika órákon ültetési rend van ezért egy Berth nevű osztálytársam mellet ülök. Elég jóban vagyunk meg minden, de csak fizikán szoktunk beszélgetni, amúgy nem keressük egymás társaságát. Meglehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de valamiért tartok tőle. Nem igazán tudom, hogy miért; a festett hajat és a pirszingeket már megszoktam, hiszen Cory is festeti a haját és van egy jó pár pirszingje. De nem is igazán lényeges.

A következő óra Irodalom. Talán ez az egyik, olyan tanóra, amit tényleg könnyen át tudok vészelni. Az irodalom tanárnőnk már az 50-es éveiben jár és az egyik fülére gyengén hall. Ráadásul rövidlátó is, ami azért előny nekünk, a diákoknak, mert gyakran előfordul, hogy a tanáriban felejti a szemüvegét.

Leültem a helyemre, Ray mellé és vártam, hogy kezdődjön az óra. Már azon törtem a fejem, hogy mit fogok mondani Desiree-nek vagy, hogy mit fogok csinálni. Még nem mondhatom el neki hogyan érzek iránta, még várnom kell nehogy elrontsak valamit.

   Egész órán, ilyen gondolatok cikáztak az agyamban. Amíg az iskolakapu felé tartottam éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver. A vér megint az arcomba futott. Életemben most először érzek így. Talán... ez lenne a szerelem? És már megint, miért, ilyen nyálasak a gondolataim?! És a legfontosabb az, az, hogy amikor Julie-val jártam akkor miért nem éreztem így?!

   Odaértem a kapuhoz, Desiree már ott volt, de nem vett észre. Mi lenne, ha én is azt csinálnám, amit ő reggel?

Odalopództam a háta mögé és gyorsan befogtam a szemét.

-       Na ki vagyok? - Ugyan azokat a szavakat használtam, mint ő.

Mielőtt válaszolt volna finoman megfogta a kezeim. Éreztem, hogy mosolyra rezdül az arca.

-       Szia Frank! - Csengett a hangja, miközben gyengéden levette kezeim a szeméről.

-       Szia! - Amint ezt kimondtam megragadtam a vállait és magam felé fordítottam, de rögtön meg is bántam, mert túl közel álltunk egymáshoz és az orrunk majdnem összeért. - Mehetünk? - Megpróbáltam magabiztos lenni.

-       I-igen, csak fel kell hívnom anyát, hogy már otthon-e vannak. - Motyogta szép, sötétvörös arccal, miközben lehajtotta fejét. Még mindig túl közel álltunk egymáshoz.

-       Jó.

Desiree hátrébb lépett és elkezdte tárcsázni anyukája telefonszámát. Az arcán még mindig a vörös különböző árnyalatai játszottak.

-       Szia anya! Már hazaértetek?

-       ...

-       De akkor mit csináljak? Darren-nek 8 órája van.

-       ...

-       Rendben, akkor majd megpróbálom megtalálni a pótkulcsot.

-       ...

-       Szia.

A farmerje zsebébe csúsztatta a telefonját és megrázta a fejét. Láttam rajta, hogy valami baj van.

    - Megkérdezhetem, hogy mi történt?

    - A nagyim eltörte a lábát és anya meg apa ma elment meglátogatni... Még nem értek haza, mert a kocsi valamilyen oknál fogva nem indul el. Csak Darren-nek van kulcsa a házhoz, a pótkulcsot pedig egyikünk sem tudja, hogy hova dugtuk anno... És így lehet, hogy nem tudok bemenni a saját házamba! - Savanyú mosoly ült ki az arcára.

    - Ha esetleg nem találnád meg a pótkulcsot nyugodtan átjöhetsz hozzánk. - Jelentettem ki lovagiasan.

    - Köszi, de nem akarok zavarni.

    - Nem zavarnál; anya fogadó órát tart, apa mindi 7 körül ér haza, Mikey-nak pedig valamilyen szakkörön lesz 3-ig. Úgyhogy, ha gondolod nyugodtan átjöhetsz.

     - Köszönöm.

Elindultunk hazafelé. Még csak tíz perce sétáltunk, amikor elkezdet esni az eső, úgy mintha dézsából öntenék.

-       Jaj, ne! Ennek nem lesz jó vége. Egyikőnkön sincs kabát! - Mondta Desiree, miközben felhúzta a pulóvere kapucniját.

-       Szerintem siessünk, mert teljesen elfogunk ázni.

Válaszul csak egy bólintást kaptam s már el is indultunk gyorsléptekben hazafelé.

Negyed óra múlva odaértünk a házuk elé és beálltunk az eresz alá, hogy legalább akkor ne ázzunk. Desiree elkezdte keresni a pótkulcsot. Beletúrt a virágcserepekbe, benézett a lábtörlő alá, de nem találta sehol. Láttam rajta, hogy egyre idegesebb. Egyszer csak lehajtott fejjel felém fordult.

-       Akkor tényleg nem gond, hogyha átmegyek egy kicsit hozzátok? - Éreztem a hangján, hogy mennyire röstelli a dolgot.

-       Dehogy, de ezt már megbeszéltük! - Mosolyogtam rá barátságosan.

-       Köszönöm...

-       Akkor menjünk is! - Nem tudom, hogy honnan szereztem annyi bátorságot, de megfogtam finoman a csuklóját és elindultam a házunk felé.

Gyorsan kizártam az ajtót és bementünk. Bevezettem a konyhába és leültettem egy székre az ebédlőasztalhoz. Még mindig fogtam a csuklóját. El tudom képzelni, hogy milyen bénán nézhettünk így ki.

-       Frank...

-       ...

-       Frank...

-       ...

-       Hahó! Frankie!  Itt vagy? - Kérdezte kissé idegesen... De jól hallottam? Tényleg becézett?

-       Jaj, bocsi csak elgondolkodtam...

     - Nincs semmi gond, csak kérlek, engedd el csuklóm. - Erre a mondatra hirtelen észhez tértem és elengedtem a kezét. Leültem Desiree-vel szemben egy székre és már megint elkezdtek kalandozni a gondolataim... Eszembe jutott, azaz incidens, amikor megláttam zuhanyozni és hirtelen Déjà vu-m támadt... A mostani szituáció egy picit hasonlít arra az esetre kivéve, hogy most én is vizes vagyok.

-       Megkérdezhetem, hogy mire gondolsz? - Nézett rám aggódva a nagy zöldes szemeivel.

-       Nem tudom, hogy fel-e emlegethetem a dolgot...

-       Talán neked is az jutott eszedbe, amikor megláttál zuhanyzás közben? - Kérdezte szemlesütve. Talán még mindig szégyenkezik miatta? És mi az, hogy „neked is"?!

-       Tulajdonképpen igen... - Muszáj, valahogy más irányba terelnem a beszélgetést! - Amúgy te is tisztára átáztál? - Kérdeztem miközben végignéztem magamon. A ruhámból és a hajamból is egyaránt folyt a víz.

-       Hát... - Itt elmosolyodott. - Ami azt illeti igen.

-       Akkor gyere velem. - Felkeltem a székről és elindultam a szobám felé.

-       Miért? - Kérdezte kissé ijedten.

-       Ne félj! Nem harapok! - Mondtam neki nevetve. - Amúgy csak száraz ruhát akarok adni neked...

-       Köszönöm.

-       Ugyan mit? Ez csak természetes. Nem hagyhatom, hogy megint megfázz. - Komolyan aggódtam miatta.

Felértünk a szobámba. Rögtön a szekrényemhez mentem és elkezdtem keresgélni azon ruháim között, amik már egy kicsit kicsik rám. Hosszas keresgélés után találtam egy fekete kapucnis pólót és egy sötétkék farmert, ami első ránézésre méretben megfelelő volt Desiree-nek.

-       Tessék! - Nyújtottam át neki az összehajtogatott ruhákat. - Valószínűleg bő lesz a nadrág, de láttam, hogy most van rajtad öv is... szóval...

-       Köszi, nagyon rendes vagy! - Szakított félbe.

-       Ott a fürdőm, ott bírsz átöltözni. - Rámutattam a fürdőszobám ajtajára.

-       Rendben. - Elindult az ajtó felé. Eszembe villant, hogy kéne egy törölköző, amivel megtörli a haját.

-       Várj! - Kiabáltam utána. - Adok egy törölközőt. - A szekrény egyik kis fiókjából elővadásztam egyet és odadobtam neki.

-       Köszi. - Bement a fürdőbe.

Amint eltűnt az ajtó mögött ismét rávetettem magam a szekrényemre és elkezdtem feltúrni az egészet. Valamilyen jó göncöt kell találnom magamnak. Talán ha egy fekete farmert felhúzok egy sötétkék pólóval az jó lesz...

   - Ez az! - Kiáltottam fel hangosan, mert megtaláltam a szóban forgó ruhadarabokat. Gyorsan elkezdtem vetkőzni.

A nadrágot sikeresen magamra rángattam és elkezdtem keresni egy övet. Amilyen szerencsém van, most, így hírtelen egyet sem találok! Basszus! Pedig van három! De talán most nem ezzel kéne foglalkoznom... Inkább pólót kéne húznom... De hol a pólóm? Hova rakta le?!

   - Már kész is vagyok... - Jött ki Desiree a fürdőből, de amit meglátott félmeztelen rögtön „Hátra arcot!" csinált, és elkezdett szabadkozni. - Bocsánat nem gondoltam, hogy te... Sajnálom!

   - Semmi gond! - Ebben a pillanatban a kezembe akadt az a póló, amit kerestem. Gyorsan belebújtam. - Most legalább egában vagyunk! - Egyáltalán nem vagyunk egéban... Ő szégyellte magát, amiért megláttam. Míg én... Én nem éppen így éreztem...

   - Tényleg sajnálom! Kérlek, ne haragudj! - Nem láttam az arcát, mert háttal állt nekem, de a kis fülei kikukucskáltak kócos és vizes hajából. És azok a kis fülek bíbor színben pompáztak, amiből arra következtettem, hogy elpirult.

   - Nincs gond... Mindjárt hozok hajszárítót, hogy egy kicsit megbírd szárítani a hajad... - Próbáltam terelni a szót és elindultam a hajszárítóért. Bementem a fürdőszobába és kivettem egy kis faliszekrényből és elindultam vele Desiree felé.

- Tessék. - Nyújtottam felé a hajszárítót.

- Inkább te szárítkozz meg először, neked rövidebb a hajad...

- Rendben. - Bedugtam a konektorba és felkapcsoltam, de nem történt semmi... Akkor elkezdtem fel-le kapcsolgat és ütögetni.

- Frank...

- Mindjárt megoldom. - Szakítottam félbe.

- Frank...

- Biztos leégett. - Folytattam tovább a szerelést.

- Frankie, csak elment az áram... - Mi van?! Csak nincs áram?! Én meg itt égetem magam?!

- Ez biztos? - Kérdeztem bárgyú hangon.

- Aha. A digitális órán vettem észre. - Mondta miközben az órára mutatott.

- Akkor most mit csinálunk? Se TV, se számítógép...

- Azt hallottam, hogy nagyon szépen rajzolsz. Megmutatnád néhány munkádat?

- Hát... Azaz igazság, hogy eddig még nem nagyon mutattam meg senkinek őket... De egy feltétellel megmutatom. - Belém bújt a kisördög... Nem vagyok biztos abban, hogy jó dolog az, amit mondani akarok, de azért megpróbálom.

- Mi lenne az? - Kérdezte gyanútlanul. - Még ezek után is lesz szívem ilyet mondani? A válasz: Természetesen.

- Csak egy kis semmiség... - Megpróbáltam uralkodni magamon, de nem sikerült, így gonosz mosoly ült ki az arcomra. - Ha megmutatom a rajzaim, akkor adsz egy puszit. - Ez még nem hangzik gonoszan, de amit igazából terveztem az már igen.

- Rendben. Egy puszi nem jelent semmit. - Erre a válaszra nem számítottam, de így is jó lesz.

- Akkor jó. Hozom is a vázlatfüzetemet. - Elindultam az íróasztalom felé. Elkezdtem feltúrni egy fiókot és kivettem egy hadiviselt vázlatfüzetet, aminek már az elejét- és a hátulját is telerajzoltam. - Itt is van. Ülj le a kanapéra és akkor megmutatom őket. - Megint kezdett előbújni a kisördög énem.

- Jó. - Leült és már nyúlt is a füzetért, de én elkaptam előle.

- A-a! Előbb a puszi! - Tudom, hogy gyerekesen viselkedek...

- Jó, de akkor te is ülj le a kanapéra. - Leültem.

- Itt vagyok. Akkor most már jöhet a megérdemelt puszi? - Akaratoskodtam, de lehet, hogy nem kellet volna, mert Desiree lesütötte a szemét. Talán tényleg nem lenne szabad engednem a kisördög énemnek... - Figyelj, - Mondtam komolyan. - ha nem szeretnéd, akkor nem kell. Nem akarok semmit kikényszeríteni belőled...

- Nem! - Szakított félbe. - Ne értsd félre! Csak... Csak... Semmi... - Motyogta, miközben az arca egyre csak közelített az enyémhez. Csak közelített... Egy kicsit elfordítottam a fejem, hogy megkönnyítsem Desiree dolgát.

Már csak 5 centi volt a szája és az arcom között... Türelmetlen voltam. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e végigcsinálni azt, amit terveztem, de ha most nem cselekszem, akkor ki tudja, hogy mikor lesz még egy, ilyen alkalom vagy egyáltalán lesz-e még az életben alkalmam erre...

Hirtelen felé fordítottam a fejem, így egymás szemébe bírtunk nézni. Nagyon közel voltunk egymáshoz, az orrunk hegye összeért.  A bal kezemmel megfogtam az arcát amilyen gyengéden csak tudtam és óvatosan megcsókolta. Jobban mondva először csak egy puszit adtam a szájára, és amikor láttam, hogy neki sincs ellenére a dolog megcsókoltam. Miközben csókolóztunk éreztem, hogy teljes testében remeg, ezért a jobb kezemmel átöleltem és közelebb húztam magamhoz, miközben a bal kezemmel még mindig az arcát fogtam... Egyre gyorsabban vettem a levegőt és ezt szerintem ő is észrevette, mert finoman kiszabadította magát az ölelésemből és egy kicsit hátrébb húzódott a kanapén, ezt a reakciót látva megpróbáltam lehiggadni... Nehezen, nagyon nehezen, de sikerült...

-       Bo-bocsánat... - Mondta alig hallható hangon még mindig remegve. A fejét is lehajtotta. Istenem mit tettem? Hogy lehetek ekkora vadbarom?

-       Ne kérj bocsánatot... Én tehetek róla... Meg tudsz nekem bocsátani? - Néztem rá bűnbánóan, de nem válaszolt csak közelebb csúszott és belenézet a szemembe.

-       Sze...sze...- Lehajtotta a fejét megadásként. Sejtettem, hogy mit akar mondani, de szerettem volna hallani is.

-       Tessék? - Suttogtam rendkívül halkan, bár csak mi ketten voltunk a házban. Finoman megemeltem az állát és olyan mélyen a szemébe néztem amennyire csak tudtam. Így próbáltam rá hatást gyakorolni.

-       Szeretlek... - Suttogta még nálam is halkabban. Szinte annyira halkan, hogy én is csak megérzésből tudtam, hogy mit mond. Az arca pedig megint csak közeledett az enyémhez és végül megcsókolt. Megcsókolt?! Úgy néz ki, hogy Desiree egy kicsit elkezdett bátorodni... De mivel én nem mondtam semmit az előbbi „szeretlek-re", most finoman eltoltam magamtól, hogy megbírjak szólalni. Ő erre értetlenül nézett rám és a szemei szinte követelték a magyarázatot.

-       Én is szeretlek. - Csak ennyit bírtam mondani és már húztam is magam felé, ő pedig nem ellenkezett, sőt jött magától is.

De, mit ad Isten? Desiree telefonja elkezdett csörögni. Ő megnézte, hogy ki keresi és kiderült, hogy a bátyja.

-       Ezt fel kéne vennem... - Mondta, miközben az ölemben ülve morcosan nézte a telefonját.

-       Csak nyugodtan. - Erre ő fel akart kelni az ölemből, de én átkaroltam mind a két kezemmel, ezzel akadályozva mozgását. Amiért ismét kaptam egy csodálkozó tekintetet. - Így is tudsz vele beszélni, nem? - Kérdeztem gonosz mosollyal az arcomon. Szinte éreztem, ahogy a homlokomon előbújnak a kis ördögszarvak.

-       Jó, de akkor a levegőt is csak finoman vedd, nehogy megsejtsen valamit! - Parancsolt rám, miközben telefonnal a kezében viccesen gesztikulált.

 

-       Szia, Darren! - Szólt a telefonjába Desiree.

-       ...

-       Frank-éknél.

-       ...

-       Rendben, akkor megyek. Szia!

Amíg beszéltek tényleg megpróbáltam viselkedni és ahogy Desiree kérte még a levegőt is „csak finoman" vettem. De most, hogy letette a telefont újra akcióba lendültem. Meg akartam csókolni, de gyorsabb volt, mint én és kiugrott az ölemből.

-       Bocsi, de mennem kell. Hazaért Darren és... - Eközben zavartan szedegette össze a vizes ruháit. - amikor mondtam, hogy itt vagyok éreztem a hangján, hogy gyanakszik és...

-       Miért baj, ha valaki megtudja, hogy szeretjük egymást? - Vágtam a szavába még mindig a kanapén ülve.

-       Ne érts félre! Csak még nem szeretném, hogy a szüleim megtudják.

-       Na, azt én sem szeretném! - Jelentettem ki, olyan őszintén amennyire csak lehetett. Desiree ezalatt már összeszedte az összes vizes ruháját. - És ma még beszélünk vagy egészen holnapig kell várnom hogy ismét hallhassam  a hangod? - Most már én is felálltam és odaléptem mellé.

-       Át látsz a szobámba, nem? - Kérdezte egy mosoly kíséretében. Erre a kérdésre nem igazán akartam válaszolni. - De most már tényleg mennem kell, mert így is ki kell találnom valamit, amit mondhatok Darren-nek... És a ruhákat nagyon köszönöm, majd kimosom és visszahozom őket.

-       Elkísérhetlek az ajtótokig? - Úgy éreztem, hogyha most elengedem, akkor az előbbi csókok feleslegesek voltak. - Kérlek! Majd kitalálok valami kifogást! - Miközben ezt mondtam mélyen a szemébe néztem, mivel tudom, hogy senki nem tud ellentmondani nekem, ha a méregzöld szemeimmel vizslatom. De Desiree még időben rájött arra, hogy mit tervezek ezért lehajtotta a fejét.

-       Bocsi, de nem... - Finoman átfonta a karjait a nyakam körül és adott egy puszit. - Szia... - És ezzel kiment a szobából. Hallottam, ahogy egyre távolodik. Ahogy lemegy a lépcsőn és kilép a bejárati ajtón. Én pedig csak ott álltam, mint valami szobor. Nem is tudom, hogy min döbbentem meg jobban: a búcsú puszin, azon hogy nem alélt el a szemeimtől vagy azon az érzésen, ami azután maradt, hogy elment.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Venom írása. 9. Fejezet
Amatőr Írok Honlapja! - © 2008 - 2026 - amatorirok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat