5. fejezet: A rejtekhely
Néha azon gondolkozom, hogy van-e értelme élnem még? Nem hiányoznék senkinek, csak a családomnak, ha érdeklem még őket. Ma már átértékeltem ezt a kérdést. Nem tudnák akkora csalódást okozni sem a családomnak, sem annak az egy embernek a túloldalról.
Reggel mikor felébredtem gyorsan felöltöztem, összeszedtem magam és hívtam Austint:
- Szia! Mikor indulunk?
- Szia! Felőlem már mehetünk, bár egy kicsit korán van, nem gondolod?- Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Ránéztem az órára és még csak háromnegyed hét volt.
- Észre se vettem, hogy ilyen korán van még.
- Szüleid otthon vannak?- Kicsit meglepődtem, mikor kérdezte.
- Nincsenek, mint ahogy szokott lenni. Miért?
- Átmehetnék? Már nem bírom az enyémeket!- A hangja szomorú és dühös volt.
- Persze, gyere. - És letettük a telefon. Öt percre rá már kopogtak az ajtón. Kinyitottam és Austin volt az, mint ahogy azt gondoltam.
- Tényleg nem gond, hogy átjöttem?
- De hogy is. Még örülök is neki. - Igen, ez igaz volt. Már nem tudom mikor volt, amikor utoljára ezt mondtam volna. Hozzám még soha nem jött így senki, még Christina sem, csak ha a szüleim hívták.
- Oké. - Megkönnyebbülés volt a hangjában.
- Elmondod, hogy mi történt? De nem muszáj, ha nem akarod.
- Megint összevesztem anyámmal. Többet nem szeretnék mondani.
- Oké. Kérsz reggelit? - Udvariasságból kérdeztem, meg még én sem ettem.
- Ha nem gond. - Kicsit szégyenlősen mondta, ami furcsa volt.
Egyből a konyhából mentünk, és el kezdtem csinálni a reggelit. Austin megkérdezte, hogy kell-e valamit segíteni, de bírtam egyedül is. Miközben a konyhában sürögtem, ő végig engem nézett, ami kicsit zavaró volt. Miután megreggeliztünk már negyed nyolc volt, így elindultunk az iskolába. Az út kellemesebb volt, mint az előző reggel. Mind a ketten zenét hallgatunk, így nem beszélgetünk.
Mielőtt bementünk volna az iskolába megkértem Austint, hogy megint hadd legyek vele, mert nem akarok mindenkivel ugyan úgy beszélgetni.
- Persze, de készülj fel, hogy egy emberrel így is meg kell ismerkedned!- Az arckifejezésem furcsa lehetett, mert elnevette magát, amit jó volt hallani csak nem ebben a szituációban. - Nyugi, csak Bobot. A piros pólós gyereket.
- Jó, már kezdtem félni.
Mikor beértünk az informatika terembe, már ott várta Austint. Közöttünk cikázott a szeme, mintha azt kérdezné, hogy járunk-e, ami elég vicces.
- Helló. - Köszönt kedvesen.
- Bob, ő itt Lisa. Lisa, ő itt Bob. - Majd kezet ráztunk. A keze annyira nagy volt, hogy az egész kezemet betakarta.
- Szia, Lisa.
- Helló, Bob. - És akkor jöhetnek az unalmas kérdések. Meglepődtem, amikor nem kérdezett semmit csak beszélgetni kezdett egy buliról Austinnal. Austin nem akart elmenni arra, így engem kérdezett meg.
- És te Lisa. Te eljössz?
- Nem tudom még. -Ez egyértelmű, nem!- Mikor lesz?
- Szombaton, hat órakor. Nálunk.
- Nem tudom, mit terveznek a szüleim. - Bizalmas pillantást vetettem Austinra, hogy ne mondjon semmit. Megértette és csöndben maradt.
- Hát jó. De ha jössz, akkor majd szólj! - Reménykedve mondta, bár próbálta leplezni.
Az első órán szabadfoglalkozás volt. Valaki csak netezett, valaki meg játszott. Mi Austinnal beszélgettünk, de gépen keresztül, mert a tanár ránk szólt volna.
Austin: Szóval mész a bulira?
Lisa: Nem hiszem. De lehet, hogy el kéne mennem. Nem akarom megbántani. Te nem mész?
Austin: Más elfoglaltságom lesz. Sajnálom.
Lisa: Oké, értem. Semmi baj.
Másról nem is beszéltünk. Én kikapcsoltam a gépet és el kezdtem olvasni a francia szavakat. Francia órán ültetés volt, ezért nem mellette ültem, hanem Bob mellett, aki végig a buliról beszélt. Ebédszünetben megismerkedtem Nickivel, ő egy aranyos lány, nem beszél állandóan, amiért hálás voltam. Ragaszkodott hozzá, hogy mellette üljek ezen túl, és én belementem, Austin úgy is Bob mellett fog ülni. Az iskola többi része a mai napon unalmas volt. Hazafelé megint Austinnal mentem. Most beszélgettünk, mert volt miről.
- Na, mi a véleményed Bobról és Nickiről?
- Jó fejek. Eddig semmi bajom velük. - Igaz volt. Még semmi olyat nem tettek, ami árthat nekem, vagy másnak. Vagy csak nem tudok róla.
- Délután ráérsz?
- Azt hiszem igen. Miért?
- Valamit mutatni szeretnék. Ha nem bánod.
- Nem, legalább nem otthon unatkozok.
A délután lassan telt, megcsináltam a házimat, és ebédet főztem. Többször is az ablakra pillantottam, de nem láttam senkit. Elterveztem, hogy megcserélem az ágyat és íróasztalt. Így nem lesz feltűnő, ha kinézek. Miket gondolok? Állandóan az ablakot figyelem. Még kukulónak fognak hinni és kihívják a rendőrséget. Ahogy ezen gondolkoztam kopogtak. Lementem és kinyitottam az ajtót, Austin volt az.
- Szia! Gyere be.
- Szia. Köszi. - Jó hangulatában volt, ami kicsit átragadt rám is. A nappaliba mentünk, ahol leültünk és csak néztük egymást.
- És csak itt fogunk ülni és nézni egymást?- Kérdeztem, kicsit türelmetlenkedve.
- Nekem ez is elég. Mit akarsz csinálni? - Mosolyogva mondta, ami kicsit megijesztett.
- Azt mondtad, hogy mutatni akarsz valamit.
- Ahhoz nincs kedvem, de ha akarod, akkor már mehetünk is. - Felpattant, és már húzott is magával. Hátra mentünk az udvarra, majd az ösvényen indultunk el.
- Várj! A karom... Fáj. - Ahogy kimondtam megállt, lenézett a kezeinkre és elengedte.
- Bocs.
Ahogy mentünk az ösvényen egyre beljebb kerültünk az erdőbe. Nem tudtam mire számíthatok, amíg oda nem értünk. Egy hatalmas rét állt előttünk. Nagyobb és szebb volt annál, amit én láttam korábban. A hangok élesebbek voltak, több féle virág volt, és egy patak is volt a végén. A rét közepén egy terebélyes fa állt. Oda mentünk a fa a lá és leültünk egymás mellé. Minden virágzott és csupa zöld volt. A virágillatok nagyon jók voltak.
- Hát ezt akartam megmutatni. Még senkit nem hoztam ide, rajtad kívül. - Mikor kimondta, hogy rajtam kívül kicsit elpirult.
- Akkor, miért? - Nem tudtam teljes mondattal kérdezni, de így is értette, hogy mire gondoltam. A helytől egyszerűen nem tudtam beszélni.
- Nem tudom. Még nekem is érthetetlen. Gondoltam, hogy neked is tetszene.
- Igen. Nagyon is. - Majd oda hajoltam és adtam egy puszit az arcára. - Köszönöm.
- Nincs mit. - Mind a ketten elkezdtünk mosolyogni.
- De te mikor találtad meg ez a helyet?
- Gyakran jövök ide. - Kicsit elgondolkozott majd folytatta. - Amikor összeveszek a szüleimmel mindig ide jövök lenyugodni. Ez a hely megnyugtat.
- Értem. - Ennyit beszélgetünk. Mind a ketten a gondolatinkba voltunk merülve. Én a tájban gyönyörködtem, amíg ki nem találtam, hogy mennyünk el a patakhoz. Most én fogtam meg Austin kezét és húzni kezdtem.
- Hova akarsz már megint menni?- Nevetve kérdezte, majd felállt és el kezdett velem jönni.
- A patakhoz. Kíváncsi vagyok.
- És mire vagy kíváncsi a pataknál? - Gyanakodva kérdezte, amire én komolyan válaszoltam.
- Mindenre.
Amikor oda értünk a patakhoz láttam, hogy vannak benne halak. Meglepődtem, mert nem szokott lenni az ilyenekben, vagyis eddig úgy tudtam. Austin már megint nem azt nézte, amit kellett volna, hanem engem. Megint csak úgy, mint ha nem hinné el, hogy itt vagyok. Véletlen kiszaladt a számon:
- Miért nézel mindig engem?
- Bocsánat. Én sem tudom. - Szemlesütve mondta, ami egy kicsit furcsa volt. Akkor vettem észre, hogy még mindig fogom a kezét, amire elpirultam. Hirtelen elrántottam, amitől megingott az egyensúlyom és beleestem a patakba.
- Lisa! Jól vagy? Nem ütötted meg magad? - Austinon látszódott, hogy aggódik, amitől én meglepődtem.
- N-nem tudok felállni. Azt hiszem kiment a bokám. - Mire kimondtam már ő is benne volt a patakban, csak ő nem beleesett, hanem bele jött. Odajött hozzám majd felemelt és elindultunk hazafelé. Nem szólt semmit csak mikor már az erdőben voltunk. Néha felkuncogott, amit én nem bírtam szó nélkül.
- Most miért nevetsz? Ez nem is vicces. -De mire kimondtam már én is nevettem.
- Csak azért estél bele a vízbe, mert észrevetted, hogy fogod a kezem. De ez miért lett volna akkora baj? - Szinte magának tette fel a kérdést. - Mert ha nem nézel le, akkor még mindig tudnál járni. Most nézd meg, én viszlek az ölemben.
Ezen elgondolkodtam, de még ő is. Mikor visszaértünk a házunkhoz egyből bevitt, fel a szobámba. Nem tudtam, hogy honnan tudja a járást, de most nem is érdekelt. Még mindig azon gondolkodtam, hogy lehetséges ez a szituáció? Ő visz fel a szobámba, csurom vizesen az ölében. Ez nem lehet. De, hogy fogok felöltözni ha nem tudok menni? Nem fogok előtte átöltözni.
Mire végig gondoltam volna már bent is voltunk a szobámba. Nem tudtam szóhoz jutni.
- És most mi lesz?- Kérdeztem bár nem akartam tudni a választ.
- Nem tudom. Erre nem gondoltam. Vigyelek be a fürdőbe? Vagy, hogy legyen? - Szerencsére délután átöltöztem, így a sulis ruhám az ágyon maradtak.
- Elég, ha kimész egy kicsit. Sietek. - Meglepődött, majd észrevette, hogy mit akarok.
- Oké.
Amint becsukta maga mögött az ajtót egyből el kezdtem öltözni. A vizes ruháimat ledobtam a földre úgy, hogy ne lássa Austin. Mikor felöltöztem mondtam neki, hogy bejöhet. Mikor bejött nem mondott semmit csak leült mellém az ágyra és megint engem nézett. Nem éreztem kínosnak a csendet. Inkább meglepett, hogy neki nem kell beszélni ahhoz, hogy ne legyen kellemetlen ez az egész.
Megpróbáltam erőt venni magamon, hogy ne aludjak el, de a szemeim győztek. Lecsukódtak és tudtam, hogy mikor felkelek, már egyedül leszek. Az utolsó emlékem, hogy Austin csak néz, és néz. Mikor elaludtam éreztem, hogy betakar, még mondani akartam, hogy „Köszönöm", de már nem volt annyi időm.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
2. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
3. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
10. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
5. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
6. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
9. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
14. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
15. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
17. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
18. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
19. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
20. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
21. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
22. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
23. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
24. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
25. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
26. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
27. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
28. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
30. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
32. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
33. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
34. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
35. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
► Sport, Üzleti, Családi és Közösségi rendezvények, reklám és kiadvány fényképezése
showjumping.hupont.hu
37. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
38. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
39. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
40. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kreativcikkek.hupont.hu
42. ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS
► Debrecen története, Egyetemek, D.Református Kollégium, Déri Múzeum, közművelődés, közigazgatás, kultúrális élet, turizmus, szórakozás, Hortobágy, egyéb érdekességek
debrecen.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
44. NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI TALÁLKOZÓ VARSÓ 2013
► Információt kaphatsz, a Varsói versennyel kapcsolatosan. Indulás, utazás szállás, felszerelés, valamint , eredményeid alapján hol állsz a válogatási rendszerben
bencspal.hupont.hu
45. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
46. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)
► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.
sokmindenrol.hupont.hu
47. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
48. SPORTSZER NAGYKERESKEDÉS - FEHÉR TRIÓ BT
► Cím: 5000, Szolnok, Hunyadi út 73. Telefon: 56/422-817, 20/512-8120
szolnokisportszer.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
► Az ásványok gyógyhatását több ezer éve ismerjük, és használjuk őket a mai napig. Különös rezgéseik nemcsak a testre, hanem a lelki bajokra is gyógyírként hatnak. Minden kristálytípusnak egy rá jellemző energiatöltése van, amely adott részünkre hat.
fluorit.hupont.hu
51. Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata
► Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!
pvse-serdulo.hupont.hu
52. Üdvözlünk a Tiszavasvári Kollégium Honlapján
► Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium
tiszavasvari-kollegium.hupont.hu
► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.
fwd-sarkad.hupont.hu
► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK
beladesign.hupont.hu
55. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
56. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
57. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
58. Üzleti portrék, azonnali fényképek - Kaszás Attila gyorsfényképész
► Portréfotók,esküvői sorozatok,megnyerő, vidám fényképek fotóstúdiója 1152 Budapest, Rákos út 86. tel: +36309428553
portrefotok.hupont.hu
59. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
vilagerdekessegei.hupont.hu
61. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ
► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.
gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
63. KATZOR KENNEL
► "Amig meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik"
katzorkennel.hupont.hu
► Gumi szerelés, kiegyensúlyozás, defekt javítás, motorgumi szerelés, TPMS diagnosztika,szélvédő javítás, lámpabura polírozás
birogumi.hupont.hu
65. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
► Mindenkinek ajánlom ha szereti a sztárokat és az állatokat!
tutitippeksztrarokrol.hupont.hu
67. KELEMEN GUMI
► SZEMÉLY, TEHER, MUNKAGÉP - ABRONCSOK, JAVÍTÁSA, VULKANIZÁLÁSA, SZERELÉSE, ÁRUSÍTÁSA.
kelemengumi.hupont.hu
68. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ
► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !
ogrodzeniowe.hupont.hu
69. "Aranykezek "az élet minden területén Lenkey Mária honlapja
► -- Az akadályokat akkor látod, ha leveszed a tekinteted a célról........... Ha igazi MAGYAR NÉPZENÉRE VÁGYSZ, MINDEN ALKALOMRA ITT MEGTALÁLOD...
aranykezek.hupont.hu
► Az oldal leginkább a Lapis család eredetével foglalkozik, tartalmazza a legifjabb Lapisoktól kiindulva Lapis Mihályon (a Lapis család eredetének kutatását megalapozó nagypapámon), és rajtam, Lapis Kristófon át egyenes apai ágon addig, ahol épp tart.
lapis.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
72. Sólyom Vanda-Logopédia, Gyógypedagógia, Fejlesztés
► gyermekközpontú, elfogadó légkörű, játékos hangulatú, eredményes terápia
logopedia.hupont.hu
73. GYULAI TERMÁL F.C. /nem hivatalos/ Honlapja
► Ez az oldal azért jött létre, mert nincs hivatalos honlapunk! Szeretnénk, ha a csapatot tudnánk népszerüsíteni és az érdeklődők kíáncsiságát kielégíteni a csapattal kapcsolatos dolgokról,programokról!
gyulaitermalfc.hupont.hu
74. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!
► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!
nagysiker.hupont.hu