Amatőr Írok Honlapja!

"Az író elsősorban nem azért ír, hogy olvassák. Persze hogy szeretné, ha olvasnák. De elsősorban az írásért ír, mindenekelőtt azért, mert ez az ő létezési módja, mert így veszi birtokába - ő és a könyve - a valóságot." Félicien Marceau

2.Csak egy lány

 

 

  Csendesen felöltöztem. Felhúztam a kedvenc fekete farmeremet és a kedvenc piros hosszú ujjú pólómat és elővadásztam a hajvasalót, bedugtam a konektorba és vártam. Odamentem a tükörhöz és belenéztem. A hajam eléggé megnőtt, szinte már a nyakam aljáig ér. Le kéne vágatni belőle egy kicsit, anyukám úgyis ezért nyaggat régóta.

A hajvasaló bemelegedett, ezért gyorsan rendbetettem az egyébként hullámos hajamat.

Amint kész lettem leszaladtam a földszintre ahol már Mike és apa várt, hogy elkapjanak egy kis család birkózásra, de most valahogy nem volt hozzá kedvem (amúgy is általában én veszítek mert én vagyok a legalacsonyabb), de elkaptak és már azon kaptam magam, hogy apa a hajam kócolja az öcsém meg röhög rajtam, de ekkor anyukám közbelépett:

-   Donald! Mindjárt megérkeznek Nancy-ék és nem akarom, hogy az legyen az első amit látnak, hogy miként szoktatok játszani a fiúkkal! - Háborgott.


Erre apa elengedett, én pedig megkönnyebbülten ledobtam magam a kanapéra, de nyugalmam nem tartott sokáig, mert megérkeztek a szomszédok.


Anya ajtót nyitott és beinvitálta őket. Ezután kezdődhetett a bemutatkozás.

- Nancy, Kevin ez itt a férjem Donald és ők a fiaink Mikey és Frank. -Csacsogta édesanyám, miközben mi felsorakoztunk mellette.

- Örvendek. -Nyögte ki édesapám. Láttam rajta, hogy ez az egész neki is olyan megerőltető, mint nekem.

Ekkor Nancy néni szólalt meg:

  - Ők itt a gyermekeink Darren és Desiree. - Magyarázta büszkén.


  Ezután leültünk az asztalhoz, hogy megebédeljünk. Csak a felnőttek beszélgettek, mi gyerekek csak hallgattunk. Darren néha megszólalt, de ő is csak akkor ha kérdeztek tőle valamit.

Én egész idő alatt Desiree-t figyeltem. Valami megfogott az arcában pedig csak egy átlagos lánynak látszott. A haja sötétbarna, szinte fekete. A szemei zöldes színűek, de nem igazán tudom megmondani, hogy valójában milyen alapszínűek. Nagyon magas lány, olyan 172-173 centi magas lehet.

  Ebéd után a szülők még egy kicsit beszélgettek, majd elköszöntek egymástó és a vendégeink hazamentek.

  Felszaladtam a szobámba és az ablakból a szomszéd házat kezdtem bámulni. Észrevettem, hogy átlátok az ablakomból a másik ház egyik szobájába, de olyan tökéletesen, hogy még a falon lógó képeket is láttam...







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 23
Heti: 47
Havi: 97
Össz.: 102 657

Látogatottság növelés
Oldal: Venom írása. 2. Fejezet
Amatőr Írok Honlapja! - © 2008 - 2024 - amatorirok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »